Referenciáink
Partnereink
Ajánljuk figyelmébe
Informatikai eszközök alkalmi, projekt és tartós bérlete partnerünktől
Feliratkozás a hírlevélre
Korunk egyik legnagyobb kihívása, hogy utódainknak lakható bolygót hagyjunk magunk után. Ugyanakkor az élet ma már aligha elképzelhető autó nélkül. S a környezetvédők szerint ez a két tény egymással kibékíthetetlen ellentétben van.
Változást jelent ebben a bioüzemanyagok – köztük a bioetanol – megjelenése.
A bioetanol nagy tisztaságú víztelenített finomszesz. Üzemanyagként történő felhasználása történhet eredeti formájában benzinbe keverve, illetve komponensként üzemanyag-adalék formájában. A tiszta formában történő bekeverés különféle térfogatszázalékokban történhet, legelterjedtebb megoldások az E5, E10, E85 (5-10-85%-ban bioetanolt tartalmazó benzin).
Mind a biodízelnek, mind a bioetanolnak az a kedvező tulajdonsága, hogy elégetésekor annyi CO2 szabadul fel, mint amennyit a növény azt megelőzően megkötött (azaz a zárt CO2-lánc része), így nem járul hozzá az üvegházhatás erősödéséhez.
A motorokban felhasznált biodízel rendkívül kedvező kipufogógáz-értékei is meggyőzőek. A Németországban folytatott vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy szénmonoxid (CO) és a szénhidrogének (HC) értékei a személyautónál közel megegyeznek a dízel emissziójával, a haszongépjárműveknél többnyire jóval alacsonyabbak. A haszongépjárművek számára olyan kitűnő és egyedülállóan kedvező kipufogógáz értékek adódnak, amelyek a biodízel belvárosi és vonzáskörzetekben történő alkalmazását különösen ajánlatossá teszik.
Jelenleg Magyarországon 4 benzinkútnál – egy ilyen kút Budapesten üzemel – lehet E85-ös benzint tankolni. (Ezek az autók természetesen a hagyományos, kőolaj-alapú tüzelőanyaggal is működnek.) Ilyen üzemanyaggal üzemeltethető járműveket a Saab a Ford, illetve a Ford-csoporthoz tartozó Volvo értékesít.
Saab: A 9-5 BioPower iránti keresletet látva a vállalat piacra dobta a "zöld" 9-3-ast is. Itthon a 9-5 BioPower második éve kapható, nemrég bővült a kínálat a kisebb modellel. Az elmúlt másfél évben 21 etanolos Saab talált gazdára, ebből 15-öt helyeztek forgalomba itthon, a többit külföldön. Aki E85-üzemű Saabot szeretne, annak plusz háromszázezer forinttal kell kalkulálnia. A kétliteres turbómotor teljesítménye bioetanollal 25 lóerővel gyarapszik, a fogyasztás 20-25%-kal nő.
Ford: Jelenleg 13 országban kapható alkoholos Focus, illetve C-Max, itthon január 1-jével jelent meg a kínálatban az 1,8 literes, 125 lóerős biomotor. Magyarországon eddig 120 ilyen jármű talált gazdára.
Volvo: A Volvo is bevezette itthon az E85-üzemű autókat, a FlexiFuel-palettában megtalálható a C30-as, S40-es, V50-es. A FlexiFuel modellek alapjául az 1,8-as négyhengeres, 125 lóerős benzines. Az „F” jelű bioetanolos motorok felára 105 ezer forint.
A magyar állam – ellentétben a hibrid hajtáslánccal rendelkező járművekkel – nem támogatja a „zöld” autók vásárlását, így a regisztrációs adó mértéke pl. az 1.8 literes bioetanolos Volvo V40 esetén (Volvo S40 1.8F) éppenúgy 743 000 Ft, mint a sima benzinmotoros változatnál.
A Harum Zrt. természetesen nyitott arra, ha környezettudatos partnereink gépjárműparkjukat 95 oktános benzinnel és E85 jelű bioüzemanyaggal – avagy ezek bármilyen arányú keverékével – is működő gépkocsikkal szeretnék bővíteni. A fenti gépkocsik bármelyikét választja is, cégünk közreműködésével Ön a lehető leghamarabb ülhet olyan autóba, amely nemcsak az Ön, hanem Földünk biztonságát is óvja.
